IQ
Jobbnak láttam mellőzni az írást az utóbbi időben, mert befordult rinyapina vagyok, aki hónapok óta a szopóágra száműzve éldegél, arra meg ugye ki kíváncsi; de ezt...ezt egész egyszerűen muszáj:
Leány: Nincs is igazatok, nem is buta a Voksán Virág, én régebben emaileztem vele egy csomót, és egyáltalán nem buta.
myra: És miről társalogtatok, amiből ezt le tudtad szűrni?
Leány: A szájáról. Hogy hol csináltatta, meg ilyenek.
Értem. Sírjak vagy nevessek? Éljen az intellektuális szájfeltöltés!
Vizslatúltengés
Oh, drága gyermekeim az úrban; már megint kisebb gondom is nagyobb az írásnál, mivel az áldott jó szívemnek hála ismét vizslamentőként funkcionálok, és a két hét múlva esedékes németországi utazásáig befogadtam ideiglenesen egy fiatalkorú vizslalányt. Őnagysága jelenleg éppen egy papucsot trancsíroz mikroszkopikus darabkákra, tehát minden esély megvan rá, hogy holnap sose látott apokalipszisre fogok hazatérni a munkából. Ráadásul - mivel nem volt gyerekszobája - enyém a megtisztelő feladat, hogy beavassam a szobatisztaság rejtelmeibe. Ez sajnos azzal jár, hogy óránként húsz percet kell vele az udvaron toporogni, amíg szép lassan kockára fagyok, és kedvem lenne ráüvölteni, hogy hugyozzámá vazeg!, (de ez pedagógiai értelemben nem lenne a legszerencsésebb) ő meg csak áll egyik lábáról a másikra, és néz bután, ami szemlátomást nem esik nehezére. Egyébként itten van a kisasszony, ha valakit esetleg érdekelne.
...
El akartam ma menni Alihoz, a kedves, arab származású fogorvosbácsihoz; vagyis lóf.szt, dehogy akartam, csak hosszas fontolgatás után úgy ítéltem meg, hogy ennek a periodikusan ismétlődő nyilallásnak a fele sem tréfa; főleg, hogy Ali a múltkor is elég komor arckifejezéssel nézett rám, miután megtekintette a röntgenképet, a végén még kihúzza mókából, ha sokat halogatom; és lássuk be, a fogatlan ábrázat az élet legtöbb területén jelentősen rontja az érvényesülési esélyeket, kivéve esetleg, de ebbe bele se merek gondolni.
Aztán nem lett az egészből semmi, mert nekiállt kifelé mászni az arcomon valami nátha jellegű gusztustalanság, amely gyanúm szerint a Csodálatos Fitness Terembe járó agrárcsemetéknek tudható be, akik edzenek szívósan betegen is, nehogy összeessenek, és lelappadjon a túlfőzött húsgombócra emlékeztető hombárfejük, és mindeközben több légköbmétert is teletüsszögnek/köhögnek. Atom kéne nekik, az.
Más téma, de az egyik szívbéli, igazi kedvencem a CSFT-ben a Tudományos Megfejtőember, aki semmilyen témát nem képes két órán belül kifejteni, és a szerteágazó érdeklődésének hála, többnyire bővelkedik a témákban; néha alibiből felemel ezt-azt, súlyt, mondjuk; aztán gyorsan el is dobja, hogy megoszthassa valami szerencsétlen áldozattal, teszem azt, hogy a biciklinyergeken a prosztata védelmében alakították ki a hosszanti mélyedést, vagy hogy ha maratont futsz, el ne mulaszd bekrémezni a mellbimbódat, mert kidörzsöli a póló, esetleg azt a zseniális felfedezést, hogy az emberek részben bőrlégzéssel légcserélnek, és ha tetőtől talpig betekernék őket folpackba, megfulladnának. Tündéri, komolyan. Mostanában az emberek teljesen megbolondultak, vagy pedig házasodnak. Az utóbbi időben sok ismerős teszi ezt valamiért. (Teljesen megbolondultak.)
Nosztalgiadiszkó
Emlékszik még valaki a kilencvenes évek által kitermelt remek popegyüttesekre, mint például a Mr President, La Bouche, Fun Factory, Ice Mc, vagy mindenki kedvence - a vallatási célokra kiváltképp alkalmas - DJ Bobo? (...meg a BRAVO újság mára már klasszikussá vált szex-szerelem rovatára, amelyben többekközt egy balsorsú hajadon sírja el megható történetét, hogy feltételezése szerint teherbe esett egy virslitől; egy másik egysejtű meg a szobája falán található Take That posztertől; bár ez lényegében nem tartozik szorosan a tárgyhoz, mindazonáltal vicces) Én mondjuk már réges rég elfelejtettem őket, aligha méltatlanul, és nem is maradt utánuk túlságosan fájó űr se az én lelkemben, se - szerény véleményem szerint - a világ zenei piacán, de ma egyik srác behozott melóhelyre egy ebből az időszakból származó, diszkóslágermixet tartalmazó CD-t. (Tudod, az a fajta zene, amire a Butabi-fivérek eufóriától rángatózva kifejelik a kocsiablakot.) Ennek folyományaként - miközben a Csodálatos Fitness Teremben pusztítottam el a buzeráns, levakarhatatlan celluxokkal rögzített karácsonyi giccshalmazt - a nosztalgia hullámain ringatózva, páratelt látószervekkel idéztem fel azokat a boldog, kilencvenes évekbeli békeidőket, amikor tizenéves serdületlenként abban a szent meggyőződésben koptattam a "templomtérisuli" obszcén firkákkal borított padjait, hogy a piros farmer, a kockásing, a bézbólsapka, a kétkazettás magnó, valamint a dohányzás tesz valakit az univerzum legmenőbb egyedévé; meg persze ott volt a kutyakajás fia, mint local híró, aki feltehetőleg már az anyatejjel magába szívta a menőséget, olvadoztam is érte jól. Ráadásul akkoriban hús-vér paradoxonként bizonyítottam, hogy valaki lehet tanulmányi versenyeken jeleskedő, hajszál híján kitűnő tanuló; valamint ellenőrzőhamisításban, puskázásban, és vécében bagózásban élenjáró negatív vezéregyéniség egy személyben.
Eh, régi szép idők....
Álmodik a nyomor
Azt álmodtam az imént, hogy utazni készültünk, konkrétan költözés céljából, és rám várt a hálátlan feladat, hogy egy nap alatt becsomagoljam a jelenlegire gyanúsan emlékeztető lakás tartalmát szakadt papírdobozokba. A kutyákat nem láttam sehol, biztos egy másik tér-idő kontinuumban ragadtak, volt viszont egy macskánk, aki vigyorgott, és azt kiabálta, hogy hééé-jóóó.
Ez a költözés-dolog valószínűleg a gyakori eltűnökapicsába-ábrándjaim kivetülése, amikor így rácsodálkozom, hogy évek óta ugyanazok a hülyék vesznek körül, de körülményes lenne őket lecsérélni újakra, meg egyébként is ugyanolyanok jönnének a helyükre, esetleg rosszabbak, amennyiben ez lehetséges. Korán van még.
Aranyköpés a csajbuliról
"....igaziból ott kezd meghalni egy kapcsolat, amikor az orrod alá fingik, és annyit sem mond, hogy bocsi...."Vasárnapi semmi
Enibarátnőnél keltem ma, ami néha sokkal érdekesebb, mint otthon tenni ugyanezt, hogy mást ne mondjak, nem bökdös a vizsla a hülye hideg orrával. Annak ellenére náluk lehet a legjobbakat aludni, hogy általában orbitális ivósbulik után szoktam ott tölteni az éjszakát, amelyek kellőképpen megalapoznak egy fejfájós, életunt, reszketegen induló napot; gondolom, valami pozitív földsugárzás is közrejátszhat ebben. Ma reggel is bedagadt, karikás szemekkel, a kávésbögrénkbe kapaszkodva gubbasztottunk egymás mellett a kanapén, és elmélyülten követtük az AXN szerkesztői által a vasárnap reggel megédesítésére megszavazott dzs-kategóriás fantasztikus film lélegzetelállítóan izgalmas cselekményét, melyben különféle tudósok és orvosok fekarepperes, szőrmés kabátban addig töketlenkednek az Antarktiszon, míg találnak egy jégbe fagyott, nyolcmilliárd éves csajt, akiről feltételezik, hogy a Brgfhg bolygóról származó hukjhkj faj képviselője lehet, és aki kiolvasztva váratlanul életre kel, aztán ennek örömére hosszasan ismételgeti neki az egyik hasselhoff-arccal bíró mellékszereplő, hogy az én nevem Jonas, hátha majd megérti jól. Ennél a pontnál nem bírtam tovább a feszültséget, és elindultam a kicsi autómhoz, megkérni szépen, hogy szállítson haza, aki egyébként mindennél jobban bizonyítja azt a tételt, hogy az élettelen tárgyak is képesek aljasul gonoszak lenni, de legalábbis sértődősek; ha esetleg a kilencedik kerületben kell töltenie az éjszakát - ahol legrosszabb esetben reggelre akár meg is erőszakolhatja egy S Merci - vagy Peti haverom hozza haza, akinek egyrészt nem bírja a képét, másrészt nem abba az irányba parkolja le a ház elé, amit ő megszokott és kedvel, akkor másnap reggelre az aksija lemerítésével hozza a tudomásomra, hogy a jó kurva anyámat, és egyébként is mit képzelek. Ilyenkor csak hosszas tologatás után indul be, és kárörvendően röhög magában. (Aksinak egyébként bizonyíthatóan semmi baja.) Máskor meg csak úgy poénból letörik a fűtés kapcsolója, hogy ne unatkozzak.Ünnepek után
Általában némi szomorúsággal tölt el, de most a hét legörömtelibb eseménye lesz eltávolítani a lakás különféle berendezési tárgyairól a vidám karácsonyi buzerátumokat; és szinte kéjes boldogsággal fogom leszaggatni az ablakról az ostoba girlandokat (amelyeknek mindösszes funkciója kimerül annyiban, hogy akadályoztatnak engem a függöny normális elhúzásában, meg így csillognak is bágyadtan, mintha lenne bármi értelmük, pedig nincs), sarokba vágni a tévé tetején passzívan álldogáló hóembert, nem is beszélve az enerváltan szőrét hullató karacsonyfáról, amelyre elég csak ránéznem, és elönti az agyam valami mély, elemi agresszió.
Régen nem ilyen volt ez az egész ünnepek-témakör, régen áhítatos, meghitt, kedves dolgok voltak ezek, nem idegölő rohanás; meg játsszuk el, mintha mennyire fasza lenne minden, játsszuk el, hogy karácsony van, mintha nem is kaptunk volna agyfaszt az elmúlt hetek kapkodásától, mintha nem is a hátunk közepére kívánnánk az egészet.
Drága Kozmikus Nagyfőnök, amennyiben megoldható, szeretném visszakapni az igazi karácsonyt, vagy ha ez pofátlanul nagy kérés ebben az elbaszott, elanyagiasodott világban , akkor kérném, hogy engem a jövőben szíveskedjenek kihagyni ebből az egész bohóckodásból, inkább beköltözök az erdőbe egy hónapra, vagy akár ki a pusztába; mondjuk tulajdonképpen bármilyen hely megfelel azzal az egy kitétellel, hogy ne legyenek belátható távolságban tolakodóan az arcomba mászó színes égősorok már november derekán. Sőt, mivel kompromisszumokra kész ember vagyok, kiegyezek egy wellness-hétvégében is, amennyiben van ott sok behűtött Jager. Előre is köszönöm a figyelmet.
Mindezeken felül, akinek nem volt még szenteste fosós vírusa fogfájással kombinálva, és aki szilveszter éjszaka nem esett le a lépcsőről és nem törte ki a csizmája sarkát, az nem igazi rákendrollarc.
Mert
Most kicsit nincs kedvem írni. Majd elmúlik. Legalábbis eddig még mindig elmúlt. Addig inkább futok helyette.Age of Vampire
Létezik Nick Hornbynak a Pop, csajok, satöbbi című könyve, amely igen előkelő helyet foglal el a kedvenc olvasmányaim közt, és amely tulajdonképpen mindent elmond a párkapcsolatokról - és a hozzám hasonló, idealista lúzerekről - amit tudni kell róluk. Van benne az a rész, amikor a főszereplő srác sok idő elteltével találkozik legnagyobb szerelmével, akit évekig nem bírt elfelejteni; aki csúful elhagyta egy másik pasi miatt; és aki miatt annyira szétcsúszott, hogy kimaradt az egyetemről, minek következtében nem lett belőle sikeres, diplomás, középosztálybeli, társadalmilag elfogadott ember, hanem még 36 évesen is London legeldugottabb utcájában dolgozik egy huszadrangú lemezboltban két popzenekattant, motiválatlan balfékkel. És amikor újra összefut a lánnyal, akkor megvilágosodásként éri a felismerés, hogy aki miatt elkúrta az életét, és értelmetlen kesergéssel töltötte legszebb éveit, az tulajdonképpen egy ritka hülye pina, és feltehetőleg mindig is ilyen volt, csak neki nem tűnt fel.
Na pontosan ugyanezt az élményt éltem át nemrégiben. Nem könnyű azt felfogni, hogy kamaszkorom legnagyobb szerelme, aki igen meghatározó szerepet töltött be az életemben, igaziból egy idegesítő energiavámpír. Nem tudom, hogy tudatosan csinálja-e, mármint hogy kompletten leszívja az életerőmet (még a vésztartalékot is), de pár óra a társaságában felér egy kéthetes intenzív kőtöréssel a bányában, ráadásul az utóhatását még másnap is érezni lehet; körülbelül olyan fíling, mintha felbőszült futballhuligánok összevertek volna kalapáccsal. Lehet, hogy ő is ilyen volt mindig is, csak nekem nem volt rá szemem. Azt hiszem, amióta a Mr Big néven emlegetett férfiember olyan megrázó és felejthetetlen hatást gyakorolt rám, másként viszonyulok a pasikhoz, különösen az exekhez. És talán reálisabban látom őket. ( Bár ha tényleg párhuzamot akarnék vonni a buta Szex és New York eseményeivel, akkor a Mr Big név nem is őt illetné, hanem. De ez lényegében nem tartozik szorosan a tárgyhoz.)
...gyúrunkvazze...
Utolsó erőtartalékaimból rogytam most le a gép elé, drága gyermekeim az úrban, ugyanis megelégeltem az újabban szokásommá vált, tunya, tespedős életvitelt, és arra a következtetésre jutottam, hogy némi edzés majd biztosan felvidít, de legalábbis eltereli a figyelmemet a pasihiányos depresszióról. Ez egyébként pontosan így is történt, és most rettenetesen büszke vagyok magamra, mivel már két egymást követő napon futottam le a munkahelyemen fellelhetőÓ, anyám....
Tegnap este a szó szoros értelmében leestem a székről a röhögéstől. Rá az unokahúgomra. Nézegettük együtt a blog keresőkifejezéseit, és a következőt találtuk:
bángbang olvasónapló.
Azt hiszem, ehhez semmit nem lehet hozzáfűzni. (Emellett eltörpül az erőszak felmosóval, a rendszeresen előforduló www.pina.hu, a quasimodo fitnessbe, a fasszal rendelkező nők, de még a nővérke beöntést ad pénzért is. Tudom, aki keresőkifejezéseket postol, nem lehet sikeres ember.)
Thank God it's....
A hét legörömtelibb eseménye - amely még arról a hálás szórakozásról is elterelte a figyelmemet, hogy szokásomhoz híven méhnyak- avagy végbélrákot fantáziáljak magamnak - hogy a drága Andris voltosztálytársnak hála, végre valahára elkészült a kicsi piros autóm. Most hibátlanul csillog-ragyog, és már nem halálcsapda többé; úgyhogy ennek köszönhetően holnap szakítok az elmúlt hetek bevett attitűdjével, és nem fogok az alkohol hatására aktivizálódó, vészes, szófosós hülyeségemmel szerencsétlenné tenni ártatlan embereket, akik jóhiszeműen szóbaállnak velem, hanem meló után lesüvítek Egerszólátra tesóékhoz. Bár hogy ezzel őket szerencsétlenné fogom tenni, az kétségtelen.
Remek lesz vezetni sötétben az emhármason, majd mondjuk hallgatok közben régesrégi Southern Specialt (...de jól vigyázz, mert amit látsz, rég nem én vagyok....ha látnám, ma is rámennék, de neki se kell már egy ilyen rohadék....ez az a törvény, ami húz mint egy örvény...az én szemem már sohasem szokik a fényhez...meg ilyenek...) és éneklek teli torokból, ami szerencsére nem fog kihallatszani, mert minden bizonnyal tömegkatasztrófához vezetne, de legalábbis vérző fülű emberek potyognának ki az autójukból.
Semmitmond
Elképesztő dolog az valahol, hogy már háromszor fordult elő velem eddigi életem során olyan, hogy megálmodtam valakit, még mielőtt először találkoztam volna vele. Aztán meg ráismertem jól. Biztos látens parafenomén vagyok. Vagy para-fenomén. Az mondjuk tényleg.
Egyébként úgy döntöttem, hogy mostantól a legrosszabb napjaimon az iwiw véleménygenerátorával fogom büntetni szegény mit sem sejtő, és tulajdonképpen semmiről sem tehető ismerőseimet, mert csak.
Ma nem telik tőlem semmi értelmes, biztos azért, mert az előbb marcipánt ettem. Amúgy meg máskor se.
...meg egy régi
....és erről eszembe jutott, amikor gyerekként a szintén agyhalott barátaimmal hiphopzenét akartunk csinálni, és ilyet kérdeztem, hogy bevesszük a számba a Varga Pétert is?
(Azt hiszem, ideje lefeküdni.)
A nap aranyköpése
"Szerintem kevesebbet kéne használnod a geci kifejezést. Nem illik egy nő szájába."
Ilyet bírtam ma mondani, igen. Taps.
Kérd és
Bizony, megint behatóan át kellene tanulmányoznom a pozitív gondolkodás rejtelmeibe beavató könyvet, hiszen alig egy éve hiába tettem magamévá az utolsó betűig a benne fellelhető, felbecsülhetetlen értékű ismeretanyagot, valamit nagyon szarul csinálhatok; máskülönben nem vonzanék be az életembe következetesen elmondhatatlanul balfasz dolgokat, mint például a kétnapi fejfájós, fetrengős agónia, vagy pattanás a homlokomra, vagy befizetetlen számlák halmaza, vagy életképtelenül idióta férfiak, vagy hogy maximum másfél napig vagyok képes jó nőnek érezni magam, aztán visszamenőleg törlődik az egész. Inkább bevonzhatnék helyette egy normális férfiembert, aki mondjuk humánerőforrás-menedzser, vagy közgazda, vagy területi igazgató, vagy legalább zöldséges, de semmiképpen sem rockzenész. A rockzenészek a sátán földi helytartói, vagy valami hasonlók. És hosszú-hosszú évek óta a karmám részét képezik. Aminek mondjuk azért megvan a maga szépsége.Rákenrollság
Igazság szerint mindenről a hülye Sándor tehet, aki önnön felsőbbrendűségének jóleső tudatában annyira elmerült a Bang Bang zenekar pocskondiázásában, hogy elmulasztotta megemlíteni a pultoslánynak, hogy a fehérbor és almalé kombinációjából létrehozott italomat üveges borból és ne tablettásból készítse (ez az egyik legnagyobb hiba, amit az ember a Wigwamban elkövethet. A másik meg szóbaállni a Sándorral, aki mellesleg hónapok óta rám akar mászni.), minek következtében tegnap erőteljes deja vu-érzet kerített hatalmába, mivel hajszálpontosan úgy éreztem magam, mint tavaly ilyenkor. Ez tévút volt bazeg, hogy Sándorunk kedvenc kifejezésével emlékezzek meg erről a remek élményről.
Egyébként Enivel hoztuk a szokásos formánkat; például kiderült, hogy a frissen megismert emberekre úgy lehet a legpozitívabb és legmaradandóbb első benyomást gyakorolni, ha a féltve őrzött, überdizájnos öngyújtójukat együttes erővel beleejtjük egy pohár borba.
A koncert meg szerintem kiválóan sikerült, mindenesetre jobb volt, mint a leginkább homoszexuális-rockként definiálható Snakeheart, amelyet sajnálatos módon egy héten belül másodszor voltam kénytelen végigélvezni, mivel múlt héten Kowáéknak ők voltak az előzenekara.
Amúgy meg könnyelműen megígértem különféle ismerősöknek különféle dolgokat, amelyeknek a felére nem is emlékszem.
Vége
Néha kicsi, naiv, falusi hajadonnak érzem magam, amikor így rá bírok csodálkozni mások számára bizonyára teljesen nyilvánvaló dolgokra; például azt is hónapokig tartott felfogni, hogy ha valakivel - akivel gyakorlatilag együtt nőttél fel - szakítasz, mondjuk hat év után (hat év, basszus, majdnem a negyede eddigi életemnek!) akkor egyszerűen nem maradhattok barátok. Nem. Akkor sem, ha halálosan untátok egymás pofáját, akkor sem, ha a végső stádiumban órákat ültetek méla kussban egymás mellett, akkor sem, ha hetekig nem szexeltetek, semmiképpen nem. Talán hónapok múlva, talán évek múlva, ha elpárologtak a sérelmek, ha kihúzgáltad a tüskéket, ha a kegyetlen, lassú kínhalált halt kapcsolatból már csak egy barnára fakult kép él a lelkedben, viszont megmarad a tiszta szeretet a másik ember iránt, akkor esetleg lehet barátkozni. De addig csak az agresszív, emocionálisan zéró, féltékeny és erőszakos, agyatlan egó erőlködik tökéletesen értelmetlenül, a kis rohadék.
A legnehezebb dolog elengedni valakit, aki már nem a tiéd. De meg kell tenni, hagyni kell élni őt is és magadat is, hiszen belül érzed, hogy ez a lelki fejlődésed szempontjából szükséges és jó.
Na ehhez kell rohadt keménynek lenni.
...mostantól nincs hozzám közöd; én nálad messzebbről jövök...
Kemény leszek, mint a betonná fagyott kutyaszar, és
Ki. Fogom. Bírni.